

Brazília a világ vezető kávétermelő országaként méltán ismert klasszikus, karakteres, édes-csokoládés
ízvilágú kávéiról. Ugyan az ország területe nagyrészt alacsony fekvésű (1000 méter tengerszint feletti
magasságon terül el az ültetvények nagy része), ami az Arabika számára kényes lehetne, nagyszerű
klímájának és a modern gazdálkodási folyamatoknak köszönhetően Brazília végre kiléphet a
tömegtermelésre „gyártott kávék” sorából.
Az évek során a mennyiségorientált termelést a fenntarthatóbb, minőségközpontú szemlélet váltotta
fel, mely folyamat a déli kávérégiókban kezdődött meg. A változás sok újdonságot hozott. Leálltak a
gépi szüretekkel, amely nemcsak a szüret minőségi javulásával járt – hiszen a gépek leválogatás
nélkül szüretelnek -, de a kávécserjék is egészségesebbek, épek maradnak. Ezt követően egy újabb
leválogatás következik, kikerülnek a tételből a túlérett, hibás szemek is. A folyamat kiemelkedő
fontossággal bír, hiszen egyetlen gyorsabban fermentálódó szem is jelentős ízváltozást eredményezhet
a végső termékben.
Minas Gerais régió Brazília leggazdagabb kávétermelő vidéke, nemcsak szerencsés elhelyezkedése,
hanem fenntartható törekvéseinek köszönhetően is. Több kávés civil összefogás, kisgazdaságok és
remek újítások találhatóak a vidéken – mindamellett a legzamatosabb, édesebb kávék is innen
érkeznek.
A specialty kávéra mutatkozó nagy igény hozta a legnagyobb minőségi változást is. A leválogatott
szemeket folyamatos ellenőrzések mellett dolgozzák fel.
A Samba tétel egy igazi klasszikus. Ún. száraz eljárással készülnek, melynek lényege, hogy a szemek
a gyümölcshéjban a napon száradnak, amíg el nem érik a meghatározott nedvességtartalmat
(11-13%). A folyamat során a gyümölcshúsban levő cukrok fermentálódnak, mely meghatározza a
kávé végső ízvilágát: egy kimondottan telt, testes csésze espresso, karamellás édességgel, mogyoró és
barnacukor ízjegyeivel.
Tökéletes akár feketén, akár tejjel fogyasztva.
Értesülj elsőként legújabb termékeinkről, exkluzív ajánlatainkról és a Kokoro világának legfrissebb híreiről.
A ,,Feliratkozás” gombra kattintva elfogadja az ÁSZF-et és az Adatkezelési tájékoztatót és hozzájárul ahhoz, hogy a Kokorokávé hírlevélküldés céljából felhasználja kapcsolattartási adatait.
A weboldal a Demján Sándor Program keretében és támogatásával valósult meg.
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a sütik (cookie-k), hogy eszközinformációkat tároljunk és/vagy érjünk el. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra olyan adatok feldolgozását ezen az oldalon, mint a böngészési szokások vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás elmaradása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és jellemzőket.